Mintegy ezer növényből álló cannabis-ültetvényt számoltak fel a nyomozók szeptember másodikán a Veszprém megyei Pusztamiskén.
Közel 60 milliós beruházással új, digitális tüdőszűrő készüléket vásárolt Veszprém város önkormányzata a Megyei Tüdőgondozóba. Az átadást együtt méltatta a megye, a város és a kórház vezetése augusztus 31-én.
A tudás, a sport és az erkölcs szerepét hangsúlyozta Schmitt Pál kedden délután Sümegen, a tanévnyitó ünnepségen. A köztársasági elnök azt mondta: sajnálja mindazt, ami az elmúlt időszakban történt az országban az oktatás területén.
Hal helyett áramot fogott egy horgász Várpalotán a horgásztónál, amikor a botja elérte a villanyvezetéket.
A Veszprém Megyei Önkormányzat hatékony testvérmegyei együttműködésének eredményeként 2010. augusztus 20-22. között kilencedik alkalommal mutathatták be az Elnöki Kabinet turisztikai munkatársai Veszprém megye vonzerőit, illetve a szolgáltatók kínálatát a Nyitrán megrendezett Agrokomplex Regiontour kiállításon.
1937-ben avatták és szentelték fel Magyarpolányban azt az iskolaépületet, ami a napokban, az ünnepélyes tanévnyitón megújulva várta az alsó tagozatos diákokat.
Két hét múlva, szeptember 13-án tartják a Cozma-gyilkosság első tárgyalási napját a Veszprém Megyei Bíróságon. A perre különleges intézkedésekkel készülnek, a terembe alapos átvizsgálás után, és csak korlátozott számban lehet majd bejutni.
Magyarországon először Balatonfüreden, a Balaton fővárosában, a történések egyik helyszínén lesz látható az a kiállítás, amely a három évtizeden át az NDK és az NSZK területén élő, egymástól elszakított családjainak történetét mutatja be.
Balatonalmádi Város Önkormányzata 75 800 000 Ft összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Közép-Dunántúli Operatív Program keretében a „Balatonalmádi, Wesselényi strand szolgáltatási színvonalának fejlesztése” című projekt megvalósítására.
Bár a tervek szerint szeptemberben újabb vasúti mellékvonalak nyíltak volna meg a forgalom előtt, ez csak később vagy a decemberi menetrend váltáskor várható.
Egy gólos vereséget szenvedett szombaton délután Várpalotán a Várpalotai BSK az MTE 1904 csapatától.
A Szindbád Nonprofit Kft. szeretettel meghívja Önt és kedves családját a XXV. Várpalotai Napokra, amelyet 2010. szeptember 03 - 05. között tartanak.
Hétfőn borult lesz az ég, délután esőre számíthatunk, kedden újabb front és csapadékzóna érkezik, szerdán erős szélre számíthatunk.
Az országban elsőként a Veszprém megyei Küngösön nyitották meg hétfőn a korábban bezárt kispostát.
Személyautó és egy motorkerékpár ütközött össze szombaton délután a Balatonkenese és Papkeszi közötti úton.
Különös telefonhívás érkezett egyik reggel a Várpalotai Mentőállomásra. Egy palotai háziorvos, Páva Dr. özvegye hívta a mentőállomást, és közölte, hogy férje hagyatékából egy működőképes EKG készüléket szeretne a mentőállomásnak adományozni.
Csütörtökön 17 óra után néhány perccel érkezett a bejelentés a Várpalotai Mentőállomásra, hogy Várpalotán a belvárosban egy idős nő az utcán összeesett, rángatózik.
Kigyulladt szerdán egy családi ház melléképülete Dudaron. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős.
A szervezők a szakemberek véleménye alapján úgy döntöttek, hogy a hétvégére tervezett Balaton-átúszást nem rendezik meg, így az eseményt az idén nem rendezik meg.
Szombaton eső, zápor napközben 20°C fok körüli hőmérséklettel. Vasárnap erős északnyugati szél várható napközben 21°C fok körüli hőmérséklettel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
11 óra 39 perc
2 hét 3 nap
3 hét 11 óra
3 hét 15 óra
3 hét 2 nap
3 hét 3 nap
3 hét 3 nap
4 hét 16 óra
4 hét 1 nap
4 hét 3 nap