A budapesti internet központban bekövetkezett hiba miatt a Dunántúl 260 településén elérhetetlen volt az internet, a telefon és a digitális kábeltelevízió szolgáltatás.
A helyszínen belehalt sérüléseibe egy ember, mikor karbantartó munkagépjének nekirohant egy teherautó az M7-esen, Siófoknál.
Fegyelmi vizsgálatot és a rendőrségi motorok műszaki felülvizsgálatát rendelte el Hatala József országos rendőrfőkapitány az M1-es autópályán meghalt rendőr ügyében.
Egy pécsi férfi tett bejelentést a hétvégén a rendőrségen, mert szomszédja a kertjében tüzet rakott, és a füst elárasztotta a környéket, hiába figyelmeztették, hogy zavarja a szomszédait.
A péntek éjszakai vihar miatt 346 esetben kellett kiszállniuk a tűzoltóknak az országban, a riasztások száma késő éjjeltől hajnalig több mint a duplája volt egy szokásos egész napi átlagnak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A laskodi Polgármesteri Hivatalból érkezett bejelentés hétfőn a Kisvárdai Rendőrkapitányságra, mely szerint egy laskodi, 38 éves 8 gyermekét egyedül nevelő nő terhes volt, azonban a gyermek megszületéséről nincs tudomásuk és már láthatóan kisebb a hasa.
Az ittas tolvaj totálkárosra törte a lopott autót, előtte két helyre is besurrant. A tizenhétszeresen büntetett férfi újra előzetes letartóztatásba került.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdai közleménye szerint július végén az M7-es autópályán a Pusztazámor-Sóskút csomópont és a székesfehérvári csomópont között (7-es számú főút), a Nagykanizsa felé tartó jobb pályán mintegy 34 kilométerrel bővült a korlátozásban érintett szakaszok teljes hossza.
Januártól 40 év szolgálati idő után - életkortól függetlenül - nyugdíjba mehetnek a nők. Erről már döntött is a kormány, a parlament pedig ősszel szavaz róla.
Ötven millió forint körüli összegért, egy aukció keretén belül szeretné eladni az ártatlanságát az a 18 éves lány, aki férfiaknak és lányoknak is egyaránt felkínálja az első éjszakáját.
Két autót is összetört a 47 éves tatabányai férfi. Szabályos ámokfutást rendezett hajnali háromkor Tatabányán a Bárdos lakóparknál.
Egy ember esett a metrószerelvény alá a Határ úti megállónál. A súlyosan sérült embert a tűzoltók próbálják kiszabadítani a kerekek alól.
Üzemzavar miatt július 12-én leállt a termelés a kazincbarcikai BorsodChem Zrt. TDI gyárában, a gyár közleménye szerint a meghibásodás nem okozott személyi sérülést, és a környezet sem károsította az üzemzavar. A gyár csak másfél nap után jelentette az üzemzavart, ezért a katasztrófavédelem vizsgálatot indított.
Előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség azt a férfit, aki pénteken délután halálra gázolt egy rendőrt Budapesten, a Keleti pályaudvarnál. Az ámokfutó arcát és nevét vállalva állt ki a nyilvánosság elé a bíróság folyosóján: elmondta, hogy nem szándékosan ölte meg a 30 éves rendőrt.
A rendőrség hétfő reggeli közleménye szerint az elmúlt hétvégén pénteken, szombaton és vasárnap összesen 405 közúti közlekedési baleset történt. Ebből 7 halálos kimenetelű volt. Összesen 207 személyt értek tetten bűncselekmény elkövetése közben.
A sárvári fürdőben megrendezett versenyen ott voltak Batman, Superman és Elvis Presley hasonmásai, a gyermekek körében pedig a Pókember jelmez volt a legnépszerűbb.
Aknavető gránátokat találtak a rendőrök a Magyar Nemzeti Gárda Békés megyei sportnapjának helyszínén.
Két szakmunkás vásárolta meg 3-3 millió forintért azokat a cégeket, amelyek vitatott szerződései miatt vizsgálódik a Duna Televízió kuratóriuma.
Pénzváltás közben több mint hétszázezer forinttal károsítottak meg egy férfit Nyíregyházán. A 62 éves sértett 2500 eurót akart beváltani hétfőn, amikor a belvárosban megszólította egy idegen.
Feltehetőleg anyagfáradás miatt elszabadult vontatmány okozott balesetet Abaliget és Bükkösd között.
Kórházba szállítás közben meghalt egy három éves kislány aki busz elé rohant Tornanádaska belterületén szombat este.
Macsétával tört rá egy férfi egy 22 éves lányra Kunszentmártonban csütörtök este, de a rémült nőnek sikerült ártalmatlanná tennie támadóját.
Egy motorcsónakban megbújt férfit és egy kutyát találtak a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség Röszkén szolgálatot teljesítő határrendészei. A német férfi azért próbálkozott ilyen módon a határátlépéssel, mert minden okmányát otthon felejtette.
Két gyermek és édesanyjuk sérült meg Hódmezővásárhely közelében a békéssámsoni úton, amikor autójukkal fának ütköztek pénteken délelőtt.
Bocsánatot kell kérnie Novák Elődnek, amiért akasztásra hívott fel hétfőn a parlamentben. A jobbikos politikus azt kiabálta az Országgyűlésben, hogy „lógjon”, amikor a képviselők Meggyes Tamás esztergomi polgármester mentelmi jogának felfüggesztéséről szavaztak.
Október 3-ára, vasárnapra tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját Sólyom László köztársasági elnök – közölte az államfő hivatala csütörtökön.
Csütörtöktől az egész országban harmadfokúra emelte a hőségriasztást az országos tiszti főorvos. Az ÁNTSZ arra kéri az önkormányzatokat, hogy ha szükséges, hívják össze a védelmi bizottságokat.
A következő tanévtől egyes hat, illetve nyolc évfolyamos gimnáziumok ismét tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát, hogy így szelektáljanak a hozzájuk jelentkező diákok között.
Rendőrök vitték el munkahelyéről azt a férfit, akit lopáson értek tetten a cég biztonsági emberei Zalaegerszegen.
Már az első napon 2061-en igényelték a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) július 13-án elindított új szolgáltatását, az e-mail-es vagy SMS-es értesítést.
Egy internetes aukciós portálon kereskedett nem létező mobiltelefonjaival az a 28 éves komlói férfi, akit kedden vett őrizetbe a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és kezdeményezte előzetes letartóztatását. Eddig 19 sértettről tudnak a nyomozók, de többen is lehetnek.
Július közepétől e-mailben vagy SMS-ben, esetleg mindkettőben kérhetnek automatikus értesítést az okmányirodáktól azok az ügyfelek, akik személyi igazolványt, útlevelet vagy jogosítványt igényeltek. Ha valaki az okmány postai megküldését kérte, úgy a postázás időpontjáról is értesítést kap.
Egyelőre keresi a rendőrség azt a három ismeretlent, akik magukat egy szolgáltató munkatársainak kiadva életveszélyesen összevertek egy embert Soroksáron.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal fokozottan felhívja a lakosság figyelmét a hőhullámok okozta káros egészségi hatások és megelőzésének lehetőségeire, az általános magatartási szabályokra.
Az Egri Csillag nevet kapta az egyik legismertebb magyar vörösbor, az Egri Bikavér fehér párja. Az elnevezésre pályázatot írt ki a borvidék hegyközségi tanácsa, a győztes 300 palack egri bort kapott.

HOZZÁSZÓLÁSOK
12 óra 40 perc
2 hét 3 nap
3 hét 12 óra
3 hét 16 óra
3 hét 2 nap
3 hét 3 nap
3 hét 3 nap
4 hét 17 óra
4 hét 1 nap
4 hét 3 nap