A Pesti Központi Kerületi Bíróság harminc napra helyezte előzetes letartóztatásba vasárnap a férfit, akit a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatalos személy ellen elkövetett emberöléssel, valamint közúti veszélyeztetéssel gyanúsít. A bírósági végzés jogerős, sem a gyanúsított, sem védője nem fellebbezett ellene. A bíróság folyosóján a férfi a sajtó kamerái elé állt, s arcát és nevét vállalva elmondta, nem szándékosan okozta a rendőr halálát. Elmondása szerint nem látta a mögötte álló rendőrautónál álló rendőrt, s csak elfogása után tudta meg, hogy halálra gázolta.
A férfi kérdésre válaszolva elmondta, hogy némi alkoholt fogyasztott, s nem volt jogosítványa. Mint ismert, az autóst a XIV. kerületben akarták közúti ellenőrzés céljából megállítani, de a fekete BMW vezetője menekülőre fogta. A Nagy Lajos király útjától a Thököly úton keresztül a Keleti pályaudvar melletti parkolóig üldözték a rendőrök, ahol sikerült elé vágniuk. Ott Radovic Dusán zászlós kiszállt a rendőrautóból és felszólította a sofőrt, hogy adja meg magát. Ekkor a gyanúsított egy kézifékes megfordulással a rendőrt elsodorta és a Verseny utcán keresztül elmenekült a helyszínről, szemtanúk szerint a halálos kimenetelű manőver után a rendőrök 4-5 lövést adtak le BMW-re.
Később a IX. kerületi Gubacsi úton sikerült elfogni az ámokfutót.
***
A rendőrség hősi halottjának nyilvánította a belügyminiszter Radovics Dusánt, a zuglói rendőrkapitányság zászlósát, akit július 23-án, menekülés közben, egy többszörösen büntetett, az alvilágban is jól ismert, cigány bűnöző, Poór Zoltán gázolt halálra a fővárosban a Keleti pályaudvarnál - olvasható bővebben a linkre klikkelve VPonline.hu weboldalán.

ezt a redvás szargalacsin
ezt a redvás szargalacsin cigánygyereket a faszánál fogva kötném fel az első póznára. remélem ott basznak halálra a sitten te fasszopó retkes cigánybűnöző. anyád is inkább a dunába fosta volna a férges szaros lényedet minthogysem ide erre a világra te mocskos kis szarházi. ha én lettem volna ott kinyírtalak volna a tetű kurváddal eggyütt hogy még arra se legyen esélyetek hogy szétszórjátok a magvaitokat te mocsok. azt a redvás szaros drogos pofádat basztam volna szét a helyszínen... többek közt ezért is utálják a cigányokat mindenhol a világban csak jobb helyeken vadászengedély van rájuk...
Hozzászólás