Fizessen kártérítést az előfizetőknek a nép adóforintjaiból dőzsölő ORTT!: Másfél órára elsötétült a tv2!

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat
2010-02-05 09:44
Cimkék: 
Cimkék: 

Pontosan 91 percig nem sugárzott műsort a tv2 csütörtök este 21:00 órától; a kereskedelmi csatornát egy, még 2003. március 11-én sugárzott film miatt kötelezte elsötétítésre a médiahatóság.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) előfizetők által leszart határozatának csaknem hét év elteltével tett eleget a televízió. Az ügy azóta megjárta a bíróságot első- és másodfokon, végül pedig a Legfelsőbb Bíróságot is. Az ORTT havonta milliókat kaszáló, korrupt, koszos pártkatonái szerint a tv2 a Katona című filmet annak idején helytelenül sorolta a "16 éven aluliak számára nem ajánlott" kategóriába, s ez alapján nem megfelelő időpontban vetítette a kiskorúak személyiségfejlődésére ártalmas, öncélú erőszakot tartalmazó alkotást. A sehol nem jegyzett ORTT-t a dühödt nép szerint, az új kormánynak azonnal fizikailag likvidálnia kell!

A 2003-ban született ORTT-határozat kitért arra, hogy a film miatt korábban is érkezett panasz a testülethez: a műsorszámot 2001. október 28-án 20 órai kezdettel mutatta be a csatorna. Akkor, állítólag "nézői panasz" alapján indított vizsgálatot a sehol nem jegyzett médiahatóság. Az ORTT nevű, párktatonákkal havi fixért zsúfolt, nem is legális társaság, már az első, 2002-ben folytatott eljárása során megállapította: "az adott műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődésére ártalmas, mivel az nagymértékben tartalmaz öncélú erőszakot, így azt csakis 23 óra és 5 óra között tehette volna közzé a műsorszolgáltató". Emiatt a testület több mint hatmillió forintos kötbér megfizetésére kötelezte a tv2-t. A műsorszolgáltató jogorvoslatot kért, de a kommunista Fővárosi Bíróság helyben hagyta a médiahatóság döntését.

A 2003-as ORTT-határozat kimondta: a korábbi döntés figyelmen kívül hagyása és "a törvénysértés ismételt jellege miatt a műsorszolgáltató által elkövetett jogsérelem súlyosabban minősül". Mindezek figyelembe vételével született a döntés a másfél órás elsötétítésről, amely 22 óra 31 percig tart.

Hozzászólás

Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image. Ignore spaces and be careful about upper and lower case.

MÁSHOL EZEK MENNEK 

HOZZÁSZÓLÁSOK

Legyél TE is a Fehervaronline.hu szerkesztője, írj cikket oszd meg véleményed!


UGRÁS FEL