Megverték az egyik, olaszliszkai gyilkossági ügyben elítélt férfit a börtönben a börtönőrök még tavaly szeptemberben. Az ügy csak most került nyilvánosságra. Kevesellte a reggelijét a fogvatartott, ebből lett a verés.
A börtönőröket az ügy miatt első fokon már elítélték, de az ítélet még nem jogerős.
A miskolci börtönben verték meg az őrök a tiszavasvári tanár három évvel ezelőtti meggyilkolásáért életfogytiglanra ítélt hatodrendű vádlottat tavaly szeptemberben. A fogvatartott kevésnek találta a reggelijét, ezért visszadobta a zárka ablakán. Az étel beszennyezte az egyik őr ruháját - mondta el Figula Ildikó, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság sajtószóvivője a Független Hírügynökségnek pénteken.
A börtönőrök ekkor kiparancsolták a többi elítéltet a zárkából, és felszólították a férfit, hogy üsse meg az egyik őrt. Mikor ezt nem tette meg, verni kezdték. A férfi először a szüleinek számolt be róla, hogy elájult, az orra eltört, a fülét több öltéssel kellett varrni, és több helyen volt zúzódás a testén.
A férfi szülei a roma polgárjogi alapítványhoz fordultak segítségért, az alapítvány pedig a Magyar Helsinki Bizottsághoz. A börtön parancsnoka feljelentést tett az ügyben a debreceni Katonai Ügyészségen - mondta el Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság programvezetője a Független Hírügynökségnek.
A debreceni bíróság tárgyalta az ügyet. Első fokon már megszületett az ítélet. Az egyik börtönőr nyolc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a másik pedig pénzbüntetést. Mindkét őr védője fellebbezett. Az ítélet nem jogerős.

Hozzászólás