Régóta félnek a helyiek attól a testvérpártól és családjuktól, akiket az oroszlányi férfi megölésével gyanúsítanak. A Független Hírügynökségnek azt mondták, mióta a család a környékre költözött, rendszeresek a lopások és a betörések, de a gyilkosság őket is megdöbbentette.
Ahogy arról a Független Hírügynökség beszámolt, a 18 és 19 éves fiatalember halálra verte a 77 éves férfit, majd két fiatal lánnyal kifosztották a házát. Az egyik lány még csak 13 éves, a másik 18.
Még közvilágítás sincs abban a hétvégi házas övezetben, ahol megölték az idős férfit. A FH helyszíni tudósítója a nyugdíjas egyik barátjával is beszélt, ő talált rá vérbe fagyva az idős férfira. Azt mondta: jószívű, segítőkész ember volt a barátja. A gyanúsítottakat is ismeri - ahogy az egész környék, ő is fél tőlük.
A FH által megkérdezett utcabeliek szerint sokat romlott a közbiztonság azóta, hogy a testvérpár és családjuk a Nyíres dűlőbe költözött. Rendszeresek a betörések és a lopások. Sokan a gyerekeket is kikísérik reggel a buszhoz, mert félnek attól, hogy a sötétben megtámadják őket.
Az idős férfit mindenki kedves embernek ismerte, aki azonban óvatos volt. Mint mondták, mindig zárta a kaput, és még a tojást vásárlókat sem engedte be. Állatokat is tartott ugyanis a férfi, az eladásokból egészítette ki nyugdíját.

Hozzászólás