Lopás

Tartalom átvétel

Laptopokat loptak

Dunaújvárosban a Szabadság utcában lévő irodaház második emeleti helyiségébe hatolt be ismeretlen tettes csütörtök reggelre. Az egyelőre kérdés, hogy a kb. kilenc méter magasan lévő nyitott ablakon keresztül mászott-e be az épületbe, vagy a zárást megelőzően bújt el a házban.

Székesfehérvári Rendőrségi hírek - 2010.09.01

Betörés egy székesfehérvári vegyeskereskedésbe, megrongáltak egy mágneses kaput a Budai kapu társasháznál, 6 milliós pótkocsit loptak el, betörés történt a Pozsonyi út egyik családi házába Az elmúlt 24 óra jelentősebb rendőrségi hírei Székesfehérvárról.

A lakosság segítségét kéri a rendőrség - Jóslás helyett lopás - Képekkel

Három nővel szemben folytat lopások elkövetése miatt büntetőeljárást a Sárbogárdi Rendőrkapitányság. A 83 éves szigetszentmiklósi, az 51 éves dunaújvárosi és a 35 éves fóti nőt egy 30.000.- Ft-os lopással és egy lopási kísérlettel gyanúsítják a sárbogárdi nyomozók.

Hajdúhadháziak loptak egy martonvásári boltból

Cigarettát és sampont akart fizetés nélkül kivinni egy martonvásári üzletből a ruhájukba elrejtve két hajdúhadházi férfi.

Hajléktalan lopott élelmiszereket egy fehérvári áruházból

A fehérvári rendőrök hétfő kora délután egy lakcím nélküli férfivel szemben intézkedtek a fehérvári Budai úton lévő egyik nagyáruházban. A hajléktalan férfi élelmiszereket lopott, már nem először. A férfit kihallgatták és őrizetbe vették.

Székesfehérvári Rendőrségi hírek - 2010.08.30

Hétvégi házat törtek fel Abán, bolti lopás miatt intézkedtek a járőrök Dégen, két fiatal lány összeverekedett egy kocsma előtt Úrhidán, házkutatás Mezőszentgyörgyön, betörtek egy ABC-be Sárszentmihályon.

Székesfehérvári Rendőrségi hírek - 2010.08.27

Bodza és telefon tolvajok, betörők, csalók, garázdák adtak munkát az elmúlt 24 órában a székesfehérvári járőröknek. És ha mindez még nem lett volna elég, éjfél után egy ittas férfi övébe tűzött fegyverével is dolguk akadt.

Elaludtak lopás közben

Vasúti kábeleket vágott le két tolvaj Szabadegyháza és a Pusztaszabolcs között szerda hajnalban. Míg az elvégzett „munka” után megbízóikra vártak, elaludtak. Helyettük azonban a rendőrök ébresztették őket.

Bolha- és kullancsirtó szereket loptak

Bolha- és kullancsirtó szereket loptak

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozást folytat lopás vétség megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesekkel szemben, akik Székesfehérváron a Homok soron lévő állateledel szaküzletből bolha- és kullancsirtó készítményeket tulajdonítottak el összesen 114.501.- Ft értékben.

Kábelre utaztak

Nagyegyházán a volt a villanytelepről jeleztek lopást kedden. A MÁV adonyi vasútállomásának szolgálattevője szintén kábellopás miatt kért rendőri intézkedést. Ugyancsak kábel tűnt el egy perkátai betörés során is.

Fiatal bűnelkövetők itt is-ott is

Bolti tolvajt ért tetten a biztonsági szolgálat az egyik sárbogárdi nagyáruházban, súlyos testi sértés kísérlete miatt indult büntetőeljárás a Bicskei Rendőrkapitányságon.

Székesfehérvári Rendőrségi hírek - 2010.08.24

Budapestről lopott autót találtak Úrhidán, a rendőröknek napközben a fehérvári kórház főbejáratánál, délután két lopási ügyben kellett intézkedniük, Mezőkomáromban súlyosan sérült egy bántalmazott férfi.

Időseket loptak meg, raboltak ki, rendőrkézre kerültek

Két idős dunaújvárosi asszony sérelmére követtett el bűncselekményeket az a két huszonéves, akiket a dunaújvárosi rendőrök ma fogtak el. Az elsődleges nyomozati cselekmények még folyamatban vannak.

Tolvaj polgárőröket értek tetten éjszaka

Polgárőröket értek lopáson, Csóron. Az egyik kukoricaföldről fogyott a termés, ezért a tulajdonos két hete figyelte a területet. Szombatra virradó éjszaka tetten érték a tolvajokat. Kiderült, hogy iszkaszentgyörgyi polgárőrök dézsmálták a termést.

Fejér megyei Rendőrségi hírek - 2010.08.19

Kerékpár, táska lopás Székesfehérváron, autólopás Tácon, bántalmaztak egy kalauz nőt, garázsfeltörések és rongálás Dunaújvárosban, vízihulla Ercsiben, karambol Polgárdinál és Seregélyes belterületén, gázolás Mezőfalván.

Félre akarta vezetni a rendőröket

Félre akarta vezetni a rendőröket

Vasárnap délután Székesfehérváron a Börgöndi útra riasztotta a rendőröket egy termelő. Nemes bodza földjén két ismeretlen bodzát próbált lopni, de mivel a tulajdonos megzavarta őket, elszaladtak.

Fejér megyei Rendőrségi hírek - 2010.08.18

Székesfehérváron a Bátky Zsigmond utcában egy Skoda Fabia-t rongáltak meg, a fehérvári kórház pszichiátriájáról állítottak elő egy 50 éves lepsényi nőt, a Dunaújvárosi rendőrök szolgálata kedd reggel egy baleseti helyszínnel indult, Bicskei Rendőrkapitányság eltűnés miatt kereste azt az 52 éves gánti gondozottat, akit délután az újvárosi járőrök találtak meg, és egyéb más rendőrségi esemény Fejér megyéből.

Ismét idős embereket tévesztettek meg

Ezúttal villanyszerelőnek, és kábel tévé szerelőnek magukat kiadva csaptak be idős embereket Székesfehérváron, de hasonló bejelentés érkezett kedden Pusztaszabolcsról is.

Sátort bontottak

Nagylóki Piroska tó partján több napja kempingező férfi egy kirándulásból vasárnap visszaérkezve sátrának hűlt helyét találta. A Hurricana típusú sátor mellett az ismeretlen tettesek egy fejlámpát is eltulajdonítottak.

Körzeti orvosra hivatkozva lopták meg

Egy idősebb és egy fiatalabb nő csalt ki pénzt egy asszonytól vasárnap este. Kis fekete autójukkal azzal az ürüggyel csengettek be az idős sértetthez, hogy a körzeti orvos megbízásából járnak el.

Fejér Megyei Rendőrségi hírek - 2010.08.17

Fejér Megyei Rendőrségi hírek - 2010.08.17

Sárkeresztesi benzinkút parkolójában egy kamionból vittek el üzemanyagot, Székesfehérvár Géza utcában szóváltást követően egy férfi kitörte egy helyijáratú autóbusz bal oldali viszapillantó tükrét, Etyeki temetőben helyszíneltek délután a bicskei rendőrök és egyéb más hétfőn történt rendőrségi események Fejér megyéből.

Újvárosi intézkedések

Kerékpár lopás Dunaújvárosban a Martinovics utcában, lopás gyanúja miatt állítottak elő egy 37 éves dunaújvárosi férfit kulcsról, a Sikló úton lévő volt vidámpark műhelyépületéből jeleztek lopást vasárnap délután, egy 38 éves mezőfalvi lakost a Sárbogárdi Rendőrkapitányság megkeresése nyomán állítottak elő vasárnap éjjel.

Székesfehérvári rendőrségi hírek - 2010.08.16

Székesfehérváron és Polgárdiban is bodza telepen intézkedtek a székesfehérvári rendőrök, betörés a Prohászka utcában, kerékpár lopás a Szekfű Gyula utcai kocsmánál, családon belüli bántalmazás a Mara utcában, Sütő utcából egy férfit vittek kórházba a járőrök.

Éjjel szüreteltek

Bodzatolvajokat keresnek a móri rendőrök egy szerda reggel ismertté vált bűncselekmény kapcsán. A Nagyveleg határában telepített nemes bodza ültetvényt dézsmálták meg az éjszaka folyamán ismeretlenek.

Vittek is meg nem is

Dunaújváros Akácfa utcában a lakók jelezték szerdán, hogy a szomszédban valami nincs rendben. Mezőfalván egy családi házba ment be ismeretlen tettes. Válon ugyancsak családi ház betörésnél helyszíneltek este.

Ár(cédula) leszállítással próbálkoztak

Sajátos módon értelmezte a nyári vásárt az a három fiatal lány, akiket szerdán bolti lopáson értek tetten egy fehérvári bevásárlóközpontban. Nem elégedtek meg ugyanis az üzlet nyújtotta kedvezménnyel. Ők ingyen akarták. Nem sokáig örülhettek az új holmiknak, szinte azonnal lebuktak.

Dupla totálkár Mezőkövesden

Az ittas tolvaj totálkárosra törte a lopott autót, előtte két helyre is besurrant. A tizenhétszeresen büntetett férfi újra előzetes letartóztatásba került.

Fejér megyei rendőrségi hírek - 2010.08.05

Úrhidán egy garázsba hatoltak be ismeretlenek, Szabadbattyánban alkalmi lopás történt, elfogatóparanccsal körözött két férfit fogtak el a székesfehérvári járőrök, Daruszentmiklóson egy melléképület alumínium lemezét feszítették le, Dunaújvárosban egy nőt bántalmaztak majd a bántalmazót is helybenhagyták, és egyéb más esetek...

Kikapta a gyerek fülbevalóját a füléből

Egy kislány sikítozására kapták fel a fejüket Mezőfalva központjában járók kedden dél előtt nem sokkal. A gyereklány füléből kapta ki a fülbevalót egy ismeretlen férfi, majd szaladni kezdett vele. A „bácsit” a helyszín közelében kapták el a rendőrök.

Elcsúsztak az olajon...

Mintha hazajártak volna, olyan sűrűn járt vissza gázolajat lopni egy három fős társaság ugyanarra a sárszentmihályi telephelyre. Pechjükre azonban az utolsó alkalommal megzavarták őket, a zsákmányt hátrahagyva elmenekültek.

Azt mondja, csak átállt

Jármű önkényes elvétele miatt indult eljárás egy 16 éves fiúval szemben, aki a gyanú szerint Ercsi területén, benne hagyott indítókulccsal vitt el egy kereszteződésben hagyott VW Golfot. Az elkötött autóval megállított fiatal azzal védekezett, hogy csak át akart állni egy rokona háza elé.

Feljelentés buktatta le az áramlopót

Áramlopásról érkezett jelzés a Móri Rendőrkapitányságra tegnap. A kincsesbányai bejelentő elmondta, hogy a település Kincsesi utcájában található egyik lépcsőházából lopja valaki az áramot.

Fiatal pénztárcatolvajokat fogtak Dunaújvárosban

Dunaújvárosban két fiatalkorú bukott le, amikor egy idős asszony bevásárló kosarából ellopták a pénztárcáját, amiben benne voltak az iratai, hitelkártyája, valamint 12.000.- Ft készpénze.

Tolvajok eljárás alatt

Az egyik fehérvári nagyáruházból érkezett a jelzés tegnap reggel, hogy egy 19 éves hajléktalan fiút lopáson értek tetten a biztonsági őrök, amint dezodorokat próbált meg kivinni az üzletből. Egy másik esetben egy 44 éves szolnoki férfi 17 darab kávét próbált meg kivinni egy fehérvári boltból fizetés nélkül.

Névtáblagyűjtő szarka

Névtáblákat és kopogtató kilincseket lopott egy 27 éves dunaújvárosi férfi. A férfit a rendőrök előállították a kapitányságra. Kihallgatása során elmondta szándéka az volt, hogy az eltulajdonított kis rézlapokat színesfémtelepen leadja.

MÁSHOL EZEK MENNEK 

Fehervaronline.hu a twitter -en! Kövesd!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Legyél TE is a Fehervaronline.hu szerkesztője, írj cikket oszd meg véleményed!

UGRÁS FEL