Egy internetes aukciós portálon kereskedett nem létező mobiltelefonjaival az a 28 éves komlói férfi, akit kedden vett őrizetbe a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és kezdeményezte előzetes letartóztatását. Eddig 19 sértettről tudnak a nyomozók, de többen is lehetnek.
Felismerte az egyik fehérvári nagyáruház biztonsági őre azt a két személyt szerda délután az üzletben, akik március 01-jén elloptak a boltból két Nokia telefont.
Január 16-án, szombaton 00.00 órától a mobiltelefon-szolgáltatók hálózatán belüli hívásoknál, illetve a hálózaton belüli SMS, MMS küldésnél, vagy akár videotelefonáláskor is mind a 11 számjegy, azaz a teljes mobiltelefon-szám tárcsázására lesz szükség.
A járművezetők figyelmetlenek, nem a vezetésre koncentrálnak, szinte minden 2-3. autós telefonál menet közben. Kutatások megállapították, hogy nem csupán telefonálás közben, de tíz percig utána is négyszeres a baleseti kockázat.
Vezetés közben megcsörrent a mobiltelefonja, utána nyúlt, majd fának csapódott és felborult egy 5-ös BMW az Erzsébeti úton Hódmezővásárhely határában szerdán délután. A sofőr könnyű sérülésekkel megúszta a balesetet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
4 nap 26 perc
2 hét 6 nap
3 hét 4 nap
3 hét 4 nap
3 hét 6 nap
3 hét 6 nap
3 hét 6 nap
4 hét 4 nap
4 hét 4 nap
5 hét 3 óra