Agyonverte feleségét budapesti lakásában egy férfi. Az eset után öngyilkosságot megkísérlő férfi a kórházban vallotta be tettét, az áldozatot ezt követően találták meg a nyomozók a lakásban.
Mindkét megyei kórház pályázik a regionális onkológiai hálózat kialakítására, de csak az egyik nyerhet.
A Veszprémi Városi Bíróság kérte annak a 36 éves fehérvári férfinek az elővezetését, akivel szemben tegnap délután intézkedtek a fehérvári rendőrök.
A Veszprém megyei és a Fejér megyei rendőrök közös akció keretében fogták el azt a két veszprémi férfit, akiket egy február elején Székesfehérváron történt fegyveres rablással gyanúsítanak. A non-stop üzletet kirabló páros mindkét tagja bűnügyi őrizetben van.
A Székesfehérvári Városi Bíróság körözte tartás elmulasztásának vétsége miatt azt a férfit, akit vasárnap 23 órakor igazoltattak a járőrök a veszprémi Kiskőrösi úton.
Csaló nővel szemben indítottak eljárást a Sárbogárdi Rendőrkapitányság nyomozói január első napjaiban. A 26 éves sárkeresztúri nő az eddigi adatok szerint legalább három sértettnél járt és háziorvosukra való hivatkozással orvosi műszernek nevezett készüléket ajánlott fel megvételre.
A székesfehérvárival együtt 10 oltópont nyitva lesz szombaton is az ÁNTSZ pénteki közleménye szerint. A nyitvatartó oltópontok közül hat reggel 8-tól este 20 óráig várja azokat az egészséges embereket, akik nem tartoznak egyik rizikócsoportba sem, tehát térítésért kívánják beadatni maguknak a H1N1 elleni vakcinát.
Garázdaság bűntett gyanúja miatt a Cozma-gyilkosság újabb gyanúsítottját vették őrizetbe csütörtökre virradó éjszaka Székesfehérváron; a 26 éves enyingi férfi ellen a Veszprém Megyei Főügyészség adott ki körözést - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
[img_assist|nid=1409|title=|desc=|link=none|align=left|width=281|height=204]Talán vannak már egészen apró, pozitív fejleményekre utaló jelek - mondta tudósítónknak Frenreisz Károly, a kórházban ápolt Bujtor István testvére.
Péntek este megkezdődött a 10. Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál Veszprémben. Nyolc kórus érkezett a világ különböző részeiről, hogy bemutatkozzon Veszprémben. Tíz év alatt öt földrészről harminckét nemzet hetvenkét kórusa vett részt a fesztiválon a királynék városában.
[img_assist|nid=479|title=|desc=|link=none|align=left|width=340|height=225]Súlyosan megsérült egy utas, amikor Székesfehérvár közelében bedobták a Veszprém felől érkező vonat ablakait hétfőn délután. A vonatdobálót keresi a rendőrség.
Aki fellebbez, jó eséllyel visszakapja a tilosban áthajtásért kirótt pénzbírságot Veszprémben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
4 nap 26 perc
2 hét 6 nap
3 hét 4 nap
3 hét 4 nap
3 hét 6 nap
3 hét 6 nap
3 hét 6 nap
4 hét 4 nap
4 hét 4 nap
5 hét 3 óra