Csihi-puhi Dunaújvárosban és Iváncsán

Egy Dunaújvárosban és egy Iváncsán történt bántalmazási esethez riasztották csütörtökön a dunaújvárosi rendőröket.

2010-07-16 11:52
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 

Négy férfi szólalkozott össze Dunaújvárosban, majd egyikük arcon ütötte a másikat, Iváncsán egy testvérpár itta túl magát aminek a vége bántalmazás lett.

A dunaújvárosi rendőröket egy utcai verekedéshez riasztották csütörtök este. A helyszín a Kalamár utcában lévő bolt előtti terület volt, ahol négy férfi összeszólalkozott, majd egyikük arcon ütötte a másikat, aki ennek során könnyen sérült. A rendőrök a helyszínről előállítottak három férfit, akik ellen garázdaság elkövetése miatt megindult a büntetőeljárás.

Késő este érkezett bejelentés Iváncsáról egy családi veszekedésről. A bejelentő elmondta, hogy két fia lakásukban italozott, majd szóváltásba keveredtek egymással, melynek során egyikük bántalmazta a másikat, aki ennek során nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A helyszínre riasztott rendőrök mind a két férfit a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba szállíttatták be a mentőkkel. Egyiküket agresszív ittas viselkedése miatt a Pszichiátriára, míg a másikat sérülései miatt a Sürgősségi Osztályra. Az ügyben büntetőeljárás nem indult, tekintettel arra, hogy a megsérült férfi testvére ellen nem kívánt magánindítvánnyal élni.

Hozzászólás

CAPTCHA
Tesztkérdés SPAM jellegű hozzászolások elkerülésére
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

MÁSHOL EZEK MENNEK 

Fehervaronline.hu a twitter -en! Kövesd!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Legyél TE is a Fehervaronline.hu szerkesztője, írj cikket oszd meg véleményed!

UGRÁS FEL