"Drága testvérem, nyaljam a szívedet!"

2010-03-10 13:40
Cimkék: 
Cimkék: 

A rendőrök újabb fiatalkorút fogtak el, aki több rablást követett el a városban. A 16. életévét alig betöltő dunaújvárosi fiatalkorú egyik alkalommal „Én vagyok itt a gengszter Dunaújvárosban. Virítsd a lóvét, vagy megszurkállak!” felkiáltással húzta le kortársát. Az akkori zsákmánya mindösszesen kilencvenöt forint volt.

Előzetes letartóztatásba helyezéséről ma délután dönt a bíróság!

Alig néhány napja sikerült felgöngyölíteniük a dunaújvárosi nyomozóknak egy fiatalokból álló lehúzós csapatot, egy keddi elfogással újabb, folyamatban lévő ügyek végére tehetnek pontot. A fiatalkorú dunaújvárosi fiút több rendbeli, kortársaik sérelmére elkövetett rablással gyanúsítanak a nyomozók - közölte a Fehervaronline.hu -val R. Szabó Ágnes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Utoljára március elsején délután a Nyárfa utcában állította meg áldozatát, aki egy barátjával tartott hazafelé. A 16 éves erőszakos tinédzser eléjük állt és egyből azzal kezdte, hogy mennyi pénz van náluk. Tagadásra a fiú kilátásba helyezte, hogy amennyiben pénzt talál nála megveri. A sértett zsebében megcsörrent az apró, mire „Drága testvérem, nyaljam a szívedet! Add oda nekem azt a pénzt, mert az nagyon kell nekem!” mondatok kíséretében egy kést húzott elő bőrkabátja alól. A nyomatékosított kérésnek a sértett már nem állt ellen és a megközelítően ezer forintot érő érméket átadta támadójának.
Ezt megelőzően február 9-én kora délután a Béke téren kért cigarettát egy fiútól, de ennyivel nem érte be, mert a pénzét is követelte. „Én vagyok itt a gengszter Dunaújvárosban. Virítsd a lóvét, vagy megszurkállak!” – mondta, amivel a kívánt hatást el is érte, mert áldozata további felszólítást meg sem várva odaadta mind a kilencvenöt forintot, ami nála volt.

A sértettek elmondásából annyit lehetett tudni, hogy egy 16-18 éves,
180-185 cm magas, vékony testalkatú tettest kell keresni, aki trükkösen olyan testtartást vesz fel, mintha ki lenne gyúrva és a háta miatt nem tudja leengedni a kezét. A dunaújvárosi nyomozóknak a fiatalok körében végzett adatgyűjtést, adatszűrést követően sikerült azonosítani az elkövetőt. Kedden fogták el a 16 éves fiatalkorút, őrizetbe vétele mellett folytatják az eljárást vele szemben. Előzetes letartóztatásba helyezéséről szerdán délután dönt a bíróság.

nincs

NA A KÖCSÖG RENDŐRÖK MOST NAGYOT ARATTAK!!!!!! ELKAPTAK EGY SZAROS CIGÁNY KÖCSÖGÖT AKIT SÍMÁN LE LEHETETT VOLNA VERNI OJAN SZINTEN HOGY NYOMORÉK MARAD,ERRE MOST MAJD KAP EGY EJNYE BEJNYÉT ÉS FOJTATJA TOVÁBB A BŰNÖZÉST MERT EZEKNEK LEHET.MÁRMINT A CIGÁNYOKNAK.DE HA VALAMEJIK ÁLDOZAT MEGVÉDI MAGÁT AKKOR AZT CSUKJÁK LE.... ENNYIT A MAGYAR RENDŐRSÉGRŐL ÉS A MAGYAR IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSRÓL. CSAK ARRA KELL HIVATKOZNI HOGY MEGÉLHETÉSI BÜNÖZÉS!!ENNYIT A MAGYER RENDŐRSÉGRŐL

Hozzászólás

CAPTCHA
Tesztkérdés SPAM jellegű hozzászolások elkerülésére
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

MÁSHOL EZEK MENNEK 

Fehervaronline.hu a twitter -en! Kövesd!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Legyél TE is a Fehervaronline.hu szerkesztője, írj cikket oszd meg véleményed!

UGRÁS FEL