Pisztollyal akart rabolni, fantomkép alapján keresi a dunaújvárosi rendőrség

2010-02-05 13:55
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 
Pisztollyal akart rabolni, fantomkép alapján keresi a dunaújvárosi rendőrség

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozást folytat fegyveresen elkövetett rablás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2010. január 30-án 21 óra 50 perckor bement Dunaújváros, Március 15. téren található kisboltba, majd miután kért egy rágógumit, elővett egy pisztolyt a zsebéből és a bevételt követelte.

Erre a pénztáros segítségért kiáltott, mire a kolléganője a támadóval elkezdett dulakodni. Az ABC előterében a dulakodás közben az elkövető kibújt a kabátjából és elszaladt. A kabátja mellett hátrahagyta a sapkáját, valamint egy forgótáras gáz-riasztó pisztolyt. Az üzletből nem vitt el semmit - közölte a Fehervaronline.hu -val Németh – Kész Mónika a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az elkövető személyleírása:
A férfi kb. 180-185 cm magas, 25-30 év közötti. Testalkata vékony, kb. 70-80 kg. Sötétbarna rövid, hullámos hajú. Szeme barna, szemöldöke az átlagnál vastagabb. Az arccsontja kicsit kijjebb áll az átlagnál és a szája kicsit vastag. Fehér bőrű. Az orra vékony, hosszú.

Elkövetéskor használt ruházata:
Fekete fémbetétes cipő, fekete melegítő alsó, kekizöld színű kapucnis pulóver, ami be volt tűrve a nadrágjába és sötétkék színű tollkabát. A fején fekete kötött sapka volt. Mindkét kezén zöld színű kötött kesztyűt viselt.

A nyomozás során az elkövetőről grafikai rajz készült. A személy beazonosításához a rendőrség a lakosságtól vár segítséget.

A rendőrség kéri, aki a képen látható személyt felismeri, róla vagy a bűncselekményről információval rendelkezik, hívja a dunaújvárosi nyomozókat a 25/510-510-es telefonszámon vagy tegyen bejelentést a 107-es vagy a 112-es segélyhívók bármelyikén!

Hozzászólás

CAPTCHA
Tesztkérdés SPAM jellegű hozzászolások elkerülésére
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

MÁSHOL EZEK MENNEK 

Fehervaronline.hu a twitter -en! Kövesd!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Legyél TE is a Fehervaronline.hu szerkesztője, írj cikket oszd meg véleményed!

UGRÁS FEL