Rendőrségi hírek Fejér megyéből - 2010.03.10

2010-03-10 15:30
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 

Az alábbiakban olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2010. március 9-én 05.00 óra és 2010. március 10-én 05.00 óra között történt jelentősebb események leírása.

Fejér megye területén az elmúlt 24 óra során egy súlyos személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt - közölte a Fehervaronline.hu -val R. Szabó Ágnes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

18.45 perckor Szabadegyháza külterületén egy gépkocsi árokba hajtott. A megállapítás szerint az Opel Omega sofőrje a 6209 és 6212-es utak kereszteződésénél fékezés nélkül nekihajtott a 6212-es számú úttal szemben lévő támfalnak. A budapesti sofőr bordatörést szenvedett. Az autón, mint kiderült nem volt műszaki.

Székesfehérvári Rk.:
Széchenyi úton lévő Fodrász Szövetkezet irodájából jeleztek betörést kedden kora reggel. Az elkövető befeszítette az épület ajtaját, bement, de nem vitt el semmit. A rongálással azonban 150.000,-Ft. körüli kárt okozott.

Fő utcai kaszinóban intézkedtek a járőrök nyolc óra előtt nem sokkal. Egy 42 éves férfi a kaszinóban összeszólalkozott egy 37 éves fehérvári férfivel, mivel pénzzel tartozik neki. Többször felszólította, hogy adja meg a pénzét, majd ököllel megütötte és miután az adós földre került megrugdosta a fejét. A bántalmazás következtében a földön fekvő férfi könnyen sérült. A járőrök a helyszínről állították elő a bántalmazót. Önbíráskodás bűntett miatt indult vele szemben büntetőeljárás.

Pátka, Szűzvár 2. szám elől autófeltörést jeleztek. Egy forgalomból kivont, lezártan parkoltatott Renault-ot nyitott ki ismeretlen tettes és elvitte az autóból az akkumulátort.

Egy 23 éves ráckeresztúri férfivel szemben intézkedtek délután a járőrök. A férfit igazoltatták, így derült ki, hogy testi sértés miatt a Budapesti IV., kerületi RK. körözi. Előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki.

Úrhidai út és Orsovai út kereszteződésénél egy idős hölgyre figyeltek fel a járőrök. A 70 éves Sarló utcai asszony zavartnak tűnt, összefüggéstelenül beszélt. Biztonsága érdekében mentőt kértek a helyszínre, akik kórházba szállították.

Dunaújvárosi Rk.:
Papírgyári úti szállóról állítottak elő hajnalban egy dunaújvárosi férfit, aki ellen a Kecskeméti Városi Bíróság bocsátott ki elfogatóparancsot. A férfit őrizetbe vették. Egy másik igazoltatott férfiről kiderült, hogy a Miskolci Városi Bíróság tartózkodási helye megállapítását kérte, amúgy meg a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság is körözi, elfogatóparanccsal. Ráckeresztúr területén végzett ellenőrzést követően egy nőt állítottak elő a rendőrök. A nőt börtönbe vitték, ahogy egy másik asszonyt is, akit Ercsi területéről szállítottak ellene érvényben lévő elfogatóparancs alapján büntetés-végrehajtási intézetbe. Rablás miatt folyamatban lévő ügy kapcsán fogtak el egy dunaújvárosi férfit a rendőrök kedden kora reggel. Az elfogott személyt őrizetbe vették. Délután a 6-os főút mellett intézkedtek a járőrök. Egy férfi dührohamot kapott, az autók között ugrált. Az Adonyi Rendőrörsön lehiggadt, szabadították. 15.00 órakor Ercsi, Dózsa György utcából, elfogását követően kísértek át egy elfogató paranccsal körözött férfit a pálhalmai börtönbe, hogy rá jogerősen kiszabott büntetése letöltését megkezdje. Eddig ezt elmulasztotta megtenni. 16.40 perckor őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki ellen édesanyjával szemben tanúsított agresszív magatartása miatt távoltartó határozatot hozott a hatóság. A férfi ezúttal azt a tanút bántalmazta a nyílt utcán, aki a távoltartó határozat alapján képező közigazgatási eljárásban tanúsította, hogy valóban durván bánik édesanyjával. A férfi ellen garázdaság miatt indult büntetőeljárás, amely kapcsán bűnügyi őrizetbe vételéről határoztak a nyomozók.

14.25 perckor fiatalok egy csoportját állították elő a dunaújvárosi nyomozók. Folyamatban lévő ügy kapcsán előbb egy ráckeresztúri fiatalkorút fogtak el, állítottak elő, majd a terhére rótt bűncselekményben társtettesként közreműködő további három fiatal fiút és egy lányt állítottak elő. Az elsőként elfogott ráckeresztúri fiút őrizetbe vették, társai szabadlábon védekeznek.

Ráckeresztúr külterületén a szántóföldön nyitott és megrongált állapotú Suzukit találtak. Az autóról kiderült az érdi nyomozók körözik. Százhalombatta, Zrínyi utcából tűnt el az autó még március 6-ára virradóra.

Pusztaszabolcsi vasútállomáson parkoló munkagépből kb. 80 liter gázolajat vittek el az éjszakat folyamán. Dunaújvárosban a Verebély utcai MÉH telepen jártak ismeretlenek. Használt akkumulátorokat tulajdonítottak el kb. 150.000,-Ft. értékben.

Délelőtt 11.45 perckor Dunaújvárosban a Korányi utca 9. szám előtt egy 15 év körüli fiatal lány többször megütött, majd fellökött egy arra sétáló asszonyt. Az idősebb asszony földre esett, amely során combnyaktörést szenvedett, e mellett eltörött a karja is. A lány a földre zuhanó asszonytól elvette a kézitáskáját és miközben futott a táskából kikutatta a pénztárcát, azt kivette a táskát eldobta. A tárcában a sértett nevére szóló okmányok mellett alig néhány ezer forint készpénz volt.

Móri Rk.:
22.15 perckor megszólalt a bakonycsernyei általános iskola riasztója. A helyszínre érkezett járőrök megállapították, hogy az elkövető a villámhárítón mászott az épület emeleti szintjére, ahol az ablakot benyomva jutott be. Értékek után kutatott. Lopási, rongálási kár felmérés alatt van.

Sárbogárdi Rk.:
Sárbogárd, Erkel Ferenc utcában lévő ingatlanról lakatlevágást követően kb. 400 kg vörösrezet vitt el ismeretlen tettes.

23.45 perckor Sárbogárd, Szent István utcában található kocsmából kértek segítséget. Az egyik vendég összeszólalkozott a pultossal, majd bántalmazni kezdte. A verekedés közben a bejárati ajtót is megrongálta. Mint kiderült több vendéggel is verekedésbe keveredett még mielőtt elhagyta a kocsmát. A bántalmazás következtében hárman sérültek könnyen. A verekedős vendéget elfogató paranccsal keresik a sárbogárdi nyomozók.

A fenti időszakban a fejér megyei rendőrök egy ittas autóvezetővel, kettő ittas kerékpárossal szemben intézkedtek.

Hozzászólás

CAPTCHA
Tesztkérdés SPAM jellegű hozzászolások elkerülésére
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

MÁSHOL EZEK MENNEK 

Fehervaronline.hu a twitter -en! Kövesd!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Legyél TE is a Fehervaronline.hu szerkesztője, írj cikket oszd meg véleményed!

UGRÁS FEL