Térfigyelőn bukott le a szilveszteri bántalmazó

2010-01-05 14:55
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 

Szilveszter éjszaka 01 óra 50 perckor a dunaújvárosi térfigyelő operátor jelzése alapján rendőri intézkedésre került sor, mert észlelése alapján Dunaújvárosban a Dózsa György út és Szórád Márton út kereszteződésében verekedés történt.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy két szilveszterező csoport összetalálkozott a Skála Áruház előtt. A 7 fős csoporton belül két férfi között nézeteltérés alakult ki, minek következtében egyik férfi bántalmazni kezdte a másikat, ököllel többször az arcába ütött - tudatta a Fehervaronline.hu -val Németh – Kész Mónika a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A társaságból két személy a bántalmazott védelmére próbált kelni, majd egyikük megkergette a bántalmazót, és ütni kezdte, majd a földön fekvő, magatehetetlen személy fejébe nagy erővel belerúgott, melynek következtében az eszméletét veszítette. A bántalmazás következtében a 20 éves férfi nyolc napon túl gyógyuló, állkapocs csonttörést szenvedett.

A 20 éves H. Zs-t – aki a sértettet megrúgta - a rendőrség a lakásán elfogta, majd gyanúsítottként hallgatta ki súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte.

Hozzászólás

CAPTCHA
Tesztkérdés SPAM jellegű hozzászolások elkerülésére
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

MÁSHOL EZEK MENNEK 

Fehervaronline.hu a twitter -en! Kövesd!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Legyél TE is a Fehervaronline.hu szerkesztője, írj cikket oszd meg véleményed!

UGRÁS FEL