Elfogadta a Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás költségvetését a Társulási Tanács

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat
2010-02-05 14:03

Ezévi első ülését tartotta február 4-én délelőtt Warvasovszky Tihamér elnökletével a Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa. Az ülés napirendjei közül a legfontosabb a 2010. évi költségvetés megvitatása és elfogadása volt.

A költségvetés tervezetéből az tudható meg, hogy a Társulás ebben az évben 622 millió forinttal gazdálkodik. Ennek az összegnek igen jelentős része – közel 50%-a – szolgálja a székesfehérvári és kistérségi feladatokat egyaránt ellátó szociális alapszolgáltató intézmény működését - közölte a Fehervaronline.hu -val Stettler Zsuzsanna a székesfehérvári önkormányzat sajtóreferense.

A Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ tevékenysége évről-évre bővül és ugyancsak dinamikusan gyarapszik az ellátotti kör. Ettől az évtől kezdődően az intézmény már Gyermekjóléti Központot is működtet.

A Társulás továbbra is ellátja az évek óta végzett feladatokat, így például a kistérségi központi orvosi ügyelet működtetését, a logopédiai ellátást, a nevelési tanácsadást, a társult önkormányzatok belső ellenőrzését. Emellett szervezi a pályaválasztási tanácsadást és ezt egészítik ki az egyéb, eseti közös feladatok.

A Tanács meghatározta első félévi munkatervét, a tervezett feladatok között szerepel tevékenységük további bővítése, például a bölcsődei férőhelyfejlesztésben való részvétel, valamint igény esetén családi napközik működtetésének vállalása. Ez utóbbi témáról elsősorban a lehetőségek felvázolásával önálló napirendként a mostani ülésen is szó esik.

Mindezek mellett a Tanács két beszámolót hallgatott meg, tájékozódott az internet alapú telefonszolgáltatás lehetőségéről és szó esett az Orvosok Háza működtetésének jelenlegi és jövőbeni költségeiről is.

Hozzászólás

Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image. Ignore spaces and be careful about upper and lower case.

MÁSHOL EZEK MENNEK 

HOZZÁSZÓLÁSOK

Legyél TE is a Fehervaronline.hu szerkesztője, írj cikket oszd meg véleményed!


UGRÁS FEL