Kezdődik az Alfa Busz ügye

2009-12-09 10:40
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 
Alfa Busz Zrt. által gyártott Volvo Alfa Localo típusú busz

Megkezdődik pénteken a döntőbírósági eljárás a Volánbusz Zrt. közbeszerzési tendere ügyében - közölte Mogyoróssy Tibor, az Alfa Busz Kft. tulajdonosa az MTI-vel kedden. Hozzátette: úgy tudja, tíz nap múlva várható döntés, addig a Közbeszerzési Döntőbizottság felfüggesztette a buszbeszerzési szerződés megkötését a tender győztesével.

A székesfehérvári Alfa Busz Kft. azt követően fordult a Közbeszerzési Döntőbírósághoz, hogy a Volánbusz Zrt. közbeszerzési tenderén érvénytelenítették a pályázatát, s győztesként egy kínai céget neveztek meg.

A kft. 160 busz szállítására vonatkozó ajánlatát már a nyolc hónapja folyó eljárás elején kizárta a Volánbusz Zrt., majd a Közbeszerzési Döntőbíróság ítélete alapján visszahelyezte. Három hónapos tárgyalás után viszont a pályázat kiírója érvénytelenítette az ajánlatát műszaki kifogásra hivatkozva. Ezt a Magyar Buszgyártók Szövetségének egy hétfői nyilatkozatában "megalapozatlannak minősítette, a szövetség véleménye szerint ugyanis az Alfa Busz ajánlata nemcsak műszaki paramétereiben, hanem mintegy 15 százalékkal alacsonyabb árával is kedvezőbb volt a kínai ajánlattevőénél.

Mogyoróssy Tibor jelezte: ezzel 200 dolgozó munkahelye s további 200 bedolgozó munkája került veszélybe. A cégnek ugyanis - a tulajdonos tájékoztatása szerint - január végéig van megrendelése.

Tóth Jánosné, a cégnél működő Munkástanácsok szakszervezet elnöke közölte: az érdekképviselet tiltakozik a drágább és rosszabb ajánlat elfogadása ellen, s ha a döntőbíróság megerősítené a kínai pályázat tendergyőzelmét, a dolgozók munkahelyének megtartása végett tüntetést szervez a Kossuth térre.

Az Alfa Busz 1992-ben kezdte meg a termelést az Ikarus egykori székesfehérvári gyárában. Volvo alvázra épít buszokat, s azokat itthon és külföldön értékesíti. Az alapítás óta a cég hatvan busztípust fejlesztett ki. A hazai, valamint a román, orosz és svájci piacra összesen évi 130-150 autóbuszt gyártottak eddig. A cég az idén várhatóan 10 milliárd forint termelési értéket produkál.

Hozzászólás

CAPTCHA
Tesztkérdés SPAM jellegű hozzászolások elkerülésére
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

MÁSHOL EZEK MENNEK 

Fehervaronline.hu a twitter -en! Kövesd!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Legyél TE is a Fehervaronline.hu szerkesztője, írj cikket oszd meg véleményed!

UGRÁS FEL