Székesfehérváron a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola előtti területen a sajtó meghívott képviselői előtt ismertette Fejér megye rendészeti igazgatója a napokban újra indult Iskola rendőre program néhány alappillérét.
Jelentkezett a Való Világba Daróczi Dávid volt székesfehérvári szeretője. Nóra a jobb élet reményében kész kitárulkozni, olyan karriert remél a valóságshowtól, amilyen Majkának jutott.
Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúrafejlesztésére nyert összesen 8 millió forintot három székesfehérvári általános iskola.
Megkezdik a sürgősségi osztály felújítását a Fejér Megyei Szent György Kórházban, ezért szeptember elsejétől, egy éven át a betegek a sürgősségi osztályt a kórház hotel épületének főbejáratán keresztül közelíthetik meg.
Megszűnik három székesfehérvári székhelyű regionális szervezet vezetőjének megbízatása, felmentették a közigazgatási hivatal és a munkaügyi hivatal vezetőjét, illetve az APEH Közép-dunántúli regionális igazgatóját is.
Augusztus 6-án kezdődött az a több hétvégén át tartó színes, hangulatos programsorozat, mely hívja és várja Székesfehérvár polgárait és vendégeit hétvégenként a Belvárosba.
Második világháborús robbanótestet találtak hétfőn útépítés közben a 62-es főúton, Székesfehérvártól 3 kilométerre; a bombát a helyszínen semmisítették meg, a művelet idejére lezárták Seregélyes felé az útszakaszt.
Székesfehérvár Önkormányzata nyolc diák elhelyezésére biztosít kollégiumi férőhelyet a pécsi Balassa János Kollégiumban.
Háromnapos Szent István napi ünnepséget rendez Székesfehérváron az önkormányzat. Augusztus 20-án megkoszorúzták Szent István király sírját, majd látványos felvonulást tartottak, ezután gálával búcsúzik el a több napja tartó Királyi napok 600 résztvevője, köztük a 9 távoli országból érkezett táncos.
Idén is a székesfehérvári Csónakázó tavon rendezik meg a VI. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivált.
Elhunyt Hajmási József, a fehérvári csillagászati mozgalom atyja. Székesfehérvár egyik nagy tanáregyénisége éppen 100 éves volt. Az első fehérvári csillagdát ő és tanártársai kezdeményezésére még a József Attila Gimnázium tetején helyezték el 1961-ben.
A III. Béla Lovagrend lokálpatrióta missziót tart szombattól több napon át Fehérváron. XII. századi, illetve reneszánsz ruhába öltözött lovagok kalauzolják a turistákat a középkori romkertben, a bazilika altemplomában, a Székesfehérváron koronázott és eltemetett uralkodók nyughelyénél, és angol, német nyelven tartanak idegenvezetést.
Fejér megye legidősebb emberét köszöntötték csütörtökön. A 106 éves Varga Józsefné, 1904. augusztus 12-én született. Tavaly még templomba is eljárt az idős hölgy, de az utóbbi időben már csak fekszik. Ő az ország második legidősebb embere.
Évek óta rendre Szirmay Zoltán nyeri meg a Széchenyi-futamot, az alternatív hajtású járművek hazai seregszemléjét. Pontosabban az átalakított szériaautók számára kiírt kategóriát. A székesfehérvári villamosmérnök fölényére jellemző, hogy az idén a képzeletbeli dobogó mindhárom fokára az általa átépített elektromos autók állhattak fel.
Spányi Antal megyéspüspök mutat be szentmisét augusztus 20-án 10.30-kor a székesfehérvári székesegyházban. A szentmise után a megye és a város vezetőivel együtt körmenet indul Szent István fejereklyéjével a szent király sírjához.
Együttműködési megállapodást írt Pintér Sándor belügyminiszter, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke és Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat lelkész-elnöke, hogy hatékonyabban együtt tudjanak működni a segítségnyújtásban.
Nem volt olcsó vicc a székesfehérvári fiatalok hirtelen ötlete: világgá kürtölték, hogy felveszik a hétfőn feloszlott Kispál és a Borz nevét. Hamar visszavonták közleményüket, mégis per elé néznek.
Az éhező gyermekek legnehezebb időszaka a nyári szünet. Közel húszezer gyermek fizikai léte múlik azon, hogy az iskolában, óvodában kedvezményesen, illetve ingyenesen jutnak ennivalóhoz.
A "Fessen mosolyt az arcokra!" program részeként a Fejér Megyei Szent György Kórházban a gyermekellátást szolgáló laborok, vizsgálók, várók falára festettek színes mesefigurákat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei.
Több mint félmilliárd forintos energetikai fejlesztést valósít meg a Fejér Megyei Szent György Kórház; a munkálatokhoz 416 millió forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programja (KEOP) keretében.
Rendhagyó idegenvezetéssel ismertetik meg a város ezer éves történelmét Székesfehérváron, péntektől nyolc hétvégén át. A belváros nevezetes helyeihez kapcsolódó történelmet élőképekkel, jelmezes színjátszók és hagyományőrzők elevenítik fel.
A szőlőérés szempontjából, a kritikus időszakok (tavaszi fagyok, nyári esőzések stb.) átvészelésére szőlővédőszenteket hívtak segítségül elődeink. A szőlősgazdák, szőlőhegyek, különösen a Dunántúlon, a Felvidéken és Erdélyben kedvelt védőszentje Donát, aki az itáliai Arezzo püspöke volt és 362-ben szenvedett mártíromságot.
Tervismertető lakossági fórumot tart Pénzes Mihály, Víziváros önkormányzati képviselője a Vízivárosi Általános Iskolában. A Vízivárosban lévő vasúti sínpár helyére tervezett elképzelések témában.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város és Fejér Megye Önkormányzata, valamint a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága koszorúzással egybekötött megemlékezést tart a „haleszi felkelés” 161. évfordulóján.
A betegekkel nap mint nap találkozó dolgozók döntő többsége pszichoszomatikus tünetektől, szorongástól szenved. Többek között ez derült ki abból a felmérésből, amelyet a Fejér Megyei Szent György Kórház készített egy, a Munkaügyi Főfelügyelőség által kiírt pályázat kapcsán.
Egy hiányos mérleghinta tartószerkezetébe szorult be egy kisfiú hétfőn délben Székesfehérváron. A székesfehérvári tűzoltóság tájékoztatása szerint a Fürdő soron lévő játszótéren a korábbi mérleghintáról már leszerelték a hintaként használt gerendát, de a tartószerkezete megmaradt.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat közigazgatási területén kémiai légi szúnyogirtási munkákat végeznek 2010. augusztus 1-jén (vasárnap).
Egy kis városi pletyka, sajtóhírek szerint kiderült, hogy Daróczi Dávid állítólagos ex-szerelme, Nóra, nemrég a székesfehérvári rendőrségtől kért segítséget.
Két hete eltűnt szobor darabjai után kutatnak búvárok az oroszlányi bányatóban. Névtelen bejelentés alapján hétfőn kezdték meg a keresést. R. Kiss Lenke bronzból készült szoborcsoportját, a Zenélőt ismeretlenek lopták el július 7-ére virradó éjszaka Székesfehérvárról.
Harminc-negyven embernek kellett elhagynia rövid időre otthonát Székesfehérváron egy építkezésen talált második világháborús repeszromboló gránát miatt, a gránátot elszállították.
Megtalálták a két hete eltűnt székesfehérvári szoborcsoport, a Zenélők maradványait egy oroszlányi bányatóban.
Az Alba-Volán 2010.06.19-től érvényes teljes székesfehérvári helyi járatok menetrendje.
Hamarosan elkészülhet a 62-es főút új felüljárója, amely a nagy forgalmú Budapest- Székesfehérvár vasútvonal fölött halad át. Ezzel megújul Fejér megye székhelyének határában az egyik leginkább balesetveszélyes kereszteződés.
Történelmi kavalkáddal, király(i) hétvégével kívánja belvárosába csalogatni a turistákat Székesfehérvár; a nyolc hétvégén át tartó programsorozat megvalósítása széleskörű összefogás eredménye.
Pert indít Székesfehérvár önkormányzata a Vörösmarty Színház felújítását bonyolító cég ellen. Az öt éve 4,5 milliárd forintból újjáépített teátrumra 160 millió forintos felújítás vár. A 200 milliós bankgarancia azonban elveszett, a kivitelezőt pedig felszámolták.

HOZZÁSZÓLÁSOK
11 óra 39 perc
2 hét 3 nap
3 hét 11 óra
3 hét 15 óra
3 hét 2 nap
3 hét 3 nap
3 hét 3 nap
4 hét 16 óra
4 hét 1 nap
4 hét 3 nap