Pénzvilág

Tartalom átvétel

Orbán: Nem érdekünk gazdaságpoltikai megállapodás az IMF-fel

Orbán Viktor

Hazánk kölcsönszerződést kötött a Nemzetközi Valutaalappal, nem gazdaságpolitikai megállapodást, mint ahogy azt az IMF értékeli.

Esélytelenek a magyar gyártók, leállítják a Volán közbeszerzését

Kezdeményezi a Volánbusz Zrt. autóbusz-beszerzési tenderének leállítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A szaktárca ezt azzal indokolja, hogy a kiírás feltételei számos lehetséges induló részvételét kizárják, így a magyar gyártók is esélytelenek.

Csökkent a kormányzati szektor hiánya egy év alatt

Az előzetes adatok szerint 259 milliárd forint, azaz a GDP 4 százaléka volt a hiány a kormányzati szektorban 2010 első negyedévében.

Tovább drágulhat a benzin

Tovább drágulhat a benzin az Öböl-szindróma miatt. A BP fúrótornyát ért baleset és a Mexikói -öblöt ellepő olaj miatt várhatóan szigorítják a mélytengeri kutatásokra vonatkozó szabályokat.

Visszavonta az APEH elnökének vezetői megbízását a nemzetgazdasági miniszter

Visszavonta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökének vezetői megbízását Dr. Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter. Dr. Szikora Jánost 2005-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei APEH igazgatóság éléről nevezte ki az adóhatóság elnökének az ugyancsak szabolcsi pénzügyminiszter Veres János.

A nyereséges kis- és középvállalkozások teljes köre 10%-os kulccsal fog adózni!

Magyarországon a nyereséges kis- és középvállalkozások teljes köre 10 százalékos kulccsal fog adózni, a kedvezményes kulcs igénybevételét korlátozó feltételek megszűnnek - ismertette Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért felelős államtitkára.

Közigazgatás átláthatóbbá tétele gazdasági kényszer - jó esetben pályakorrekciókkal

Közigazgatás átláthatóbbá tétele gazdasági kényszer

Első parlamenti hét után leszögezhetjük: elcsendesedik a választási láz. Ígéreteket munkának és az elvégzett munka eredményének kell követnie a politikában is.

Orbán Viktor: Fizessenek többet a bankok!

Orbán Viktor bankadóval egyenlítené ki a költségvetési aránytalanságokat

Tegnap új gazdasági rendszer alapjait rakta le a magyar kormány. Orbán Viktor miniszterelnök huszonkilenc intézkedésből álló akciótervet jelentett be, s ennek nyomán máris erősödni kezdett a forint, és felfelé indultak az árfolyamok a tőzsdén.

A magyar cégek többsége még nem alkalmazza az e-számlázást

A magyar cégek többsége még nem él az e-számlázás kínálta lehetőségekkel az Itella Information nemzetközi kutatása szerint, bár a cégvezetők látják, hogy ezáltal jelentős költségcsökkentést és hatékonyabb működést lehetne elérni.

Bajnaiék trükköztek, sok a valótlanság a büdzsében

Nem felelnek meg a valóságnak a költségvetés számai és a Bajnai-kormány több trükköt is alkalmazott benne - mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján Varga Mihály, a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője, a testület részjelentéséről.

Fontos adóhatáridők járnak le hétfőn

Május utolsó napja igazi adóbevallási csúcs a naptárban, ekkor kell nyilatkozni a társasági adóról, a különadóról, az egyszerűsített vállalkozói adóról (eva), de nem feledkezhetnek meg a vállalkozók az iparűzési adóról sem.

Átlagosan 5 százalékkal lesz olcsóbb a villany ára

Átlagosan 5 százalékkal kerül majd kevesebbe az áram a lakossági fogyasztók számára július elsejétől - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A lapban megjegyzik, hogy az árcsökkenés mértéke szolgáltatónként várhatóan eltér majd.

Komoly nyomás alá kerülhet a Tesco, Auchan, Cora, és többi áruházlánc

Megszüntetné az élelmiszer-kiskereskedelmi polcpénz „multiadó” jellegét és visszaszorítaná az áruházláncok önköltség alatti értékesítését az Orbán-kabinet – derül ki a megvitatás előtt álló kormányprogram vidékfejlesztési fejezetéből.

Az államháztartás első négy havi hiánya 637 milliárd forint

Az államháztartás önkormányzatok nélkül 27,1 milliárd forint hiánnyal zárt áprilisban, és 637 milliárd forint deficittel az első négy hónapban - közölte a Pénzügyminisztérium szerdán.

Félünk a kevés nyugdíjtól, de nem takarékoskodunk

A magyarok háromnegyede biztos abban, hogy nem lesz elegendő majdani nyugdíjának összege, ennek ellenére csak negyedük kezd aktív korában valamilyen előtakarékosságba.

Elamaradt a nyeremény török út, hárommilliós bírság a TeleMédiának

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 3 millió forint bírsággal sújtotta a TeleMédia (TM) Kft.-t, amiért az egy kereskedelmi televízió betelefonálós "Többet ésszel!" című játékában törökországi utazást ígért, de később egyetlen embert sem utaztatott el - tudatta csütörtökön közleményben a hatóság.

A Danone elismerte, hogy joghurtjaiknak nincsenek egészségi előnyei

A Danone elismerte, hogy joghurtjaiknak nincsenek egészségi előnyei

Megváltoztatja Activia és Actimel márkájú joghurtjainak reklámját a francia Danone élelmiszeróriás, miután sikertelenül próbálta elismertetni, hogy fogyasztásuk egészségügyi előnyökkel jár.

Mától szigorúbb szabályok szerint árvereznek

Mától szigorúbb szabályok szerint árvereznek

Több ponton is szigorította a kormány a bedőlt hitelek utáni árveréseket - az erről szóló szabályozás szerdától hatályos. Ilyen például, hogy friss értékbecslésre van szükség egy ingatlan árverése előtt és azt nem lehet eladni az összeg 70 százaléka alatt.

Megszűnik a HungaroLada - Bontóba küldték

Eltűnik a hazai autókereskedelemből a HungaroLada. Az orosz gyáróriás bezárja ugyanis az európai képviseleteit, nem saját maga értékesíti termékeit.

Ismét emelik a benzin árát, ezúttal csütörtökön

Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt.. Az emelés ezúttal csütörtökön lesz.

Még nincs vége a lakáshitelek bedőlésének

Már csökken a bedőlő ingatlanhitelek száma, de a válság mélypontját még nem értük el – mondta Farkas Ádám, a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke.

Valami megmozdult a gazdaságban

Februárban a vártnál némileg kedvezőbben alakult az államháztartás helyzete, a hiány 381,9 milliárd forint volt, az első negyedév végére a vártnak megfelelően a bruttó hazai termék 2,5 százaléka a deficit.

Brutális benzináremelés szerdától - 330 néhol közel 350 forint is lehet a benzin!

Itt az újabb üzemanyagár emelés. A MOL szerdán bruttó 6 forinttal emeli a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti árát. Ezzel újabb történelmi csúcsra nő a benzin átlagára.

Bokros: Csak hálásak lehetünk az IMF-nek

Bokros lakos az egykori pénzügyminiszter vázolta fel elképzeléseit az mfor.hu-nak. A volt pénzügyminiszter szerint hazánk csak hálás lehet a nemzetközi szervezeteknek, hogy 2008 őszén négy nap alatt a segítségünkre siettek.

Totálkáros az autópiac

Az idén sem várható, hogy visszakapaszkodik a mélypontról a hazai autókereskedelem - állítják a Világgazdaságnak a piaci szereplők. A márciusi hitelezési szigorítással ráadásul az utolsó remények is szertefoszlottak.

Kisöpri a magyar árukat a Tesco?

A friss élelmiszereken kívül szinte minden más terméket külföldről vásárolna jövőre a magyarországi Tesco.

APEH: Egyszerűsített bevallás - még egy hét a visszajelzésre

Még egy hetük van a döntésre azoknak, akik idén a szja-bevallásukat az adóhatósággal akarják elkészíttetni az egyszerűsített bevallás keretében. Az erről szóló, kitöltött, aláírt nyilatkozatokat ugyanis február 15-ig küldhetik vissza az arra jogosultak.

A KSH-adatai szerint: A munkanélküliség 10,5 százalékon stagnált

A munkanélküliség 2009 utolsó negyedévében nem változott, a ráta 10,5 százalék volt, ami megegyezik a szeptember-novemberivel. Tavaly egész évben a munkanélküliség 10,0 százalék volt, 2,2 százalékponttal több, mint egy éve - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.

Csökkennek az üzemanyagárak!

Csökkenti bruttó két forinttal a benzin és három forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A benzin átlagára így 315 forintra, a gázolajé 294 forintra mérséklődik.

Elvették a 13. havi nyugdíjat a szocialisták, most gátlástalanul hazudnak

A Fidesz szerint gátlástalan, kétségbeesett hazudozás zajlik MSZP-s oldalon a nyugdíjak ügyében, a szocialisták ugyanis el akarják kerülni az elszámolást a nyugdíjasok felé.

Cser-Palkovics András: Az MSZP-kormány a felelős a munkanélküliség növekedéséért

Mint arról a Magyar Nemzet szombati számában beszámolt, egyetlen magyar cégnek ítélt oda tavaly a gazdasági tárca egyedi támogatást, ám az is olyan társaság, amelyiknek sem gyára, sem alkalmazottja nincsen.

KSH: az éves infláció 4,2 százalék volt tavaly

A fogyasztói árak 2009-ban átlagosan 4,2 százalékkal emelkedtek, decemberben 5,6 százalékkal voltak magasabbak, mint 2008 decemberében és nem változtak 2009 novemberéhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

MeH: Ismét csúsztatásokkal számol be a Magyar Nemzet a központosított közbeszerzési eljárásokról

A Magyar Nemzet tegnapi számában megjelent „Papíron sem spórolnak” című cikke ismét erős csúsztatásokkal számol be a központosított közbeszerzési eljárásokról - olvasható a Miniszterelnöki Hivatal közleményében.

Egy MSZP-s képviselő OMV-kútjai

Az elhíresült benzintenderügy szocialista érintettje, Laboda Gábor cége a Pest megyei Inárcson két OMV-kutat is üzemeltet, így az állami autók tankolása ezen benzinkutaknál közvetlen pénzügyi hasznot is hajthat a képviselőnek.

MTV-csatornák nélkül maradnak a Digi TV előfizetők

Az MTVNI bejelentése szerint ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel 2010. január 8-tól nem láthatják a Digi TV műholdas és kábeltévés előfizetői a magyar Music TV, a Viva és a Comedy Central adását.

MÁSHOL EZEK MENNEK 

Fehervaronline.hu a twitter -en! Kövesd!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Legyél TE is a Fehervaronline.hu szerkesztője, írj cikket oszd meg véleményed!

UGRÁS FEL