Öt polgármesterjelölt verseng a város első emberének helyéért Székesfehérváron – tudatta pénteken Laczi Zoltán, a helyi választási iroda vezetője.
Csütörtök reggel leadta a polgármester- és képviselőjelöltté váláshoz szükséges ajánlószelvényeket az MSZP székesfehérvári szervezete, ezzel elsőként a szocialisták csapata vált hivatalosan is induló jelöltté az önkormányzati választásokon.
Felháborodását fejezi ki a székesfehérvári zsidótemetőben hétfőre virradóra történt sírrongálások miatt az MSZP városi és városkörnyéki szervezete, s kezdeményezik, hogy a hasonló esetek megakadályozása végett a város mihamarabb hívjon össze egyeztetést a politikai pártok, az érintett civil szervezetek és a rendvédelmi szervek bevonásával.
A Fidesz, az MSZP, az SZDSZ korábbi tagjaiból, de többségében civilekből álló választási szövetség alakult "Szövetségben városunkért" elnevezéssel Székesfehérváron. A szövetséget a Civil Mozgalom jegyezte be, céljait és jelöltjeit pedig hétfőn sajtótájékoztatón mutatta be a szövetség polgármesterjelöltje.
Megnevezte önkormányzati képviselőjelöltjeit az MSZP székesfehérvári szervezete; a megyei jogú város 14 választókerületében induló jelölteket Márton Zoltán, a párt polgármesterjelöltje mutatta be csütörtökön sajtótájékoztatón.
Megnevezte önkormányzati képviselőjelöltjeit a Fidesz Székesfehérváron; a 14 választókörzetben induló jelölteket rendezvény keretében, Cser-Palkovics András, a párt helyi polgármesterjelöltje mutatta be hétfőn.
Márton Zoltánt, a székesfehérvári közgyűlés szociális és családvédelmi bizottságának elnökét, az Esélyek Háza igazgatóját jelöli polgármesternek az októberi önkormányzati választásokon az MSZP Székesfehérvári és Városkörnyéki Szervezetének elnöksége és tagsága.
Gál Péter Pált jelölte polgármesternek a Jobbik Magyarországért Mozgalom székesfehérvári alapszervezete - jelentette be az ellenzéki párt városi alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
Nem mond le a Székesfehérvár vezetésével megbízott alpolgármester, Viniczai Tibor (MDF) - ezt az alpolgármester közölte keddi sajtótájékoztatóján. Az MSZP székesfehérvári szervezete és közgyűlési frakciója kérte Viniczai távozását, egyben kifogásolta, hogy nem a közgyűlés döntött arról, ki irányítja a választásokig a várost.
A Fidesz székesfehérvári közgyűlési frakciója tudomásul veszi a városvezetésben bekövetkezett személycserét; a hatályos törvények értelmében a polgármester kizárólagos - el nem vonható - jogi kötelezettsége és felelőssége, hogy akadályoztatása esetére helyettesítéséről gondoskodjék.
Az MSZP székesfehérvári és városkörnyéki szervezete és közgyűlési frakciója azt ajánlja Viniczai Tibornak (MDF), hogy amíg a Videoton FC Kft.-vel kapcsolatos ügy egyik vádlottjaként nem tisztázódott a szerepe, ne vállaljon "olyan teljes körű feddhetetlenséget megkívánó szerepkört, mint a magyar koronázóváros polgármestersége."
Viniczai Tibor (MDF) alpolgármestert bízta meg általános és teljes hatáskörű helyettesítéssel Székesfehérvár polgármestere, aki hétfőtől az Állami Számvevőszék alelnökeként dolgozik.
Fél év után lett elnöke az Állami Számvevőszéknek, a parlament hétfőn az ellenzék és civil szervezetek bírálatai ellenére Domokos László fideszes képviselőt és Warvasovszky Tihamér korábbi szocialista képviselőt választotta a közpénzek elköltését ellenőrző szerv élére.
Több korábbi jelentésében is bírálta az Állami Számvevőszék a székesfehérvári önkormányzatot, amelynek vezetőjét, Warvasovszky Tihamért a Fidesz most a számvevőszék egyik vezető posztjára jelölt.
A székesfehérvári szocialisták szerint Warvasovszky Tihamér, a város polgármestere egyéni boldogulását helyezi előtérbe, amikor egy "jól fizető állásért" befejezi székesfehérvári pályafutását.
"Mert alkalmas." Orbán Viktor így reagált a Fidesz-frakció zárt ülésén arra, hogy miért a szocialista Warvasovszky Tihamért jelölik ÁSZ-alelnöknek. A Fidesz nem egyeztet a szocialistákkal Warvasovszky jelöléséről.
Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt jelöli az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének a Fidesz-frakció - jelentette be Lázár János, a képviselőcsoport vezetője hétfőn. Az ÁSZ alelnökének Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvár polgármesterét jelöli a Fidesz.
A Fidesz székesfehérvári városi szervezete egyhangú döntéssel Cser-Palkovics András jogászt, országgyűlési és önkormányzati képviselőt jelölte Székesfehérvár polgármesterévé. A jelölésről a párt önkormányzati választást előkészítő bizottsága hozza meg a végső döntést.
Százezer forint rendbírsággal sújtotta végzésében a Székesfehérvári Városi Bíróság a Jobbik egyik országgyűlési képviselőjét, mivel a szabályos idézés ellenére már második alkalommal nem jelent meg a tárgyaláson.
Alternatív megbízólevelet nyújtott át Róth Péter a Fidesz országgyűlési képviselőjének, dr. Cser-Palkovics Andrásnak.
Jogerősen elutasította Székesfehérvár volt szocialista polgármestere, Warvasovszky Tihamér beadványát a Területi Választási Bizottság. Az MSZP-ből néhány hónapja kiszállt polgármester azt kifogásolta, hogy a helyi MSZP választási reklámjában megemlítette az ő nevét is.
Az MSZP-kormány néhány héttel végleges távozása előtt fel akarja osztani a Szülőföld Alapban rendelkezésre álló több milliárd forint jelentős részét.
Székesfehérvárért, a város érdekeinek parlamentben való képviseletéért együttműködést kínál a következő évekre politikai ellenfeleinek Cser-Palkovics András fideszes politikus.
Cser-Palkovics András, a Fidesz-KDNP második fordulóban megválasztott országgyűlési képviselője szerint "óriási öröm, megtiszteltetés, feladat és felelősség" Székesfehérvárt képviselni a parlamentben.
Az előző forduló alapján szinte egyértelmű volt, hogy dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje egyéniből bejut a Parlamentbe, ettől eltekintve a Petőfi Moziban várakoztak a Fidesz szimpatizánsok Székesfehérváron, hogy közösen figyeljék a kivetítőn a választás második fordulójának eredményeit.
A Fidesz frakcióvezetője Székesfehérváron kampányolt Cser-Palkovics Andrással közösen. Navracsics Tibor szerint a parlamenti választás első fordulójának részvételi adatai és mandátumaránya azt bizonyítják, hogy a választópolgárokat nem lehet megtéveszteni, ők szavazataikkal egyértelmű felhatalmazást adtak a Fidesz-KDNP-nek.
Az MSZP székesfehérvári elnöke szerint a parlamenti választások első fordulójában eldőlt a pártok versenye, a Fidesz óriási felhatalmazást kapott, a második fordulóban a demokrácia egyensúlyáról kell dönteniük a választóknak.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) székesfehérvári szervezete azt kéri szavazóitól és szimpatizánsaitól, hogy a választás második fordulójában a Fidesz-KDNP helyi képviselőjelöltjére, Cser-Palkovics Andrásra voksoljanak - jelentette be szerdán Székesfehérváron a párt alelnöke.
A helyi választási bizottsághoz fordult a Fidesz székesfehérvári szervezete a párt képviselőjelöltjét, illetve már megválasztott képviselőjét ábrázoló plakátok elcsúfítása miatt - jelentette be sajtótájékoztatóján Orosz István, a párt városi alelnöke.
Fölényesen győztek a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltjei a vasárnapi népszavazás során. Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérváron, az 1-es választókörzetben indult, ahol 49,51 százalékkal (13 862 szavazat) a legtöbb voksot kapta.
A Fidesz székesfehérvári szervezete szerint a helyi MSZP "szétesését jelzi", hogy országgyűlési képviselőjelöltjei "kétségbeesett kettős beszéddel" igyekeznek elterelni a figyelmet arról, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje többször, nagy nyilvánosság előtt árulózta le a város polgármesterét.
Az MSZP 700 millió forintot vett el az elmúlt hónapokban a székesfehérvári iskoláktól, óvodáktól, pedig szükség lenne az intézmények felújítására - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András, a helyi Fidesz frakcióvezetője.
Történelmet írt öt Fejér megyei országgyűlési képviselőjelölt, amikor 2010. március 28-án, vasárnap Székesfehérvárott, a Régiók Házában rendezett ünnepségen polgárjogi szerződést kötött Őfelségével, a Magyar Néppel, a Választópolgárokkal.
Orbán Viktor szerint soha ennyire egységesen nem akart még változást az ország. A Fidesz elnöke, miniszterelnök-jelöltje, aki a párt Fejér megyei listájának vezetője is, hozzáfűzte: le kell zárni az elmúlt nyolc évet, amely tönkretette Magyarországot.
Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár MSZP-s polgármestere a köztévé reggeli műsorában elmondta, hogy Mesterházy azon nyilatkozatát, mely szerint ő „elárulta pártját”, durva, udvariatlan és kicsit kampányízű megjegyzésnek tartja.

HOZZÁSZÓLÁSOK
11 óra 39 perc
2 hét 3 nap
3 hét 11 óra
3 hét 15 óra
3 hét 2 nap
3 hét 3 nap
3 hét 3 nap
4 hét 16 óra
4 hét 1 nap
4 hét 3 nap