Gyülekeznek a viharfelhők Székesfehérvár szocialista polgármestere körül

2010-01-19 17:03
Cimkék: 
Cimkék: 

Amellett, hogy saját pártja megorrolt a Bajnai-csomagot, majd a 2010-es költségvetést sem megszavazó Warvasovszky Tihamérra, Székesfehérvár szocialista polgármestere körül más gondok is akadnak.

Most éppen az derült ki, hogy fiával, akit a legnagyobb fehérvári közmcég közbeszerzési osztályvezetőjének neveztek ki, tavaly márciusban egészen érdekes szerződésmódosításról állapodott meg a cég, "BKV-s fizetési konstrukcióval".

Nem volt jó éve Székesfehérvár 1998 óta hivatalban lévő szocialista polgármesterének. Március elején a szocialisták gyakorlatilag elveszítették utolsó vidéki fellegváraik egyikét, Székesfehérvárt, miután februárban felbomlott a várost 2002 óta irányító szocialista-liberális koalíció (a szocialisták és az SZDSZ 1998 és 2002 között egy kvázi-nagykoalíció, a Fidesz és az MDF hallgatólagos támogatásával irányította a várost).

Nehéz éve volt

Az együttműködést a szocialisták mondták fel február közepén, miután a szabaddemokraták nem támogatták a város 2009-es költségvetését. A váratlanul közgyűlési többségbe került Fidesz nem vállalt szerepet a város vezetésében és közösséget a polgármesterrel, így Warvasovszky Tihamér kénytelen volt az ellenzéki többségű közgyűlésre tekintettel irányítani a várost.

Alig egy héttel a széesfehérvári fordulat után megbukott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az utódjának megválasztott Bajnai Gordon pedig az ismert megszorító intézkedésekkel igyekezett rendbetenni a magyar gazdaságot. A Bajnai által javasolt intézkedéseket egyetlen szocialista parlamenti képviselő, Warvasovszky Tihamér nem írta alá.

A frakcióvezetésnek küldött levelében jelezte, hogy támogatja az új kormányt, amennyiben a hétvégi döntés értelmében Bajnai Gordont jelölik miniszterelnöknek, ám úgy fogalmazott: a megszorítások addig ismertetett részét "Székesfehérvár felelős polgármestereként" nem tudja aláírni.

Nem járt jobban a 2010-es költségvetés sem, amely szintén nem ment át Warvasovszky szűrőjén. "Ez a költségvetés mind az önkormányzatokat, mind Székesfehérvár lakóit lehetetlen helyzetbe hozza" – indokolta lapunknak a polgármester azt, hogy miért nem szavazott a büdzsé mellett.

Aztán december 4-én bejelentette, hogy nem kíván a továbbiakban közösséget vállalni az MSZP-vel, és nem lesz a szocialistáknak sem listás, sem egyéni képviselő-jelöltje. Egy héttel később már arról cikkezett a sajtó, hogy egy közmeghallgatás után bekapcsolva maradt mikrofon kihangosította, amint azt mondta a polgármester Róth Péternek, a Fidesz városi elnökének, hogy "védjetek meg az ifjú szoci titánoktól".

Az ügyről Márton Roland városi MSZP elnök akkor azt nyilatkozta: "kiderült, hogy a függetlenség egy álca, a háttérben egy a Fidesszel kötött választási paktum áll" (a Fidesz, mint látni fogjuk, továbbra is ellenfeleként tekint Warvasovszkyra és az őszi önkormányzati választáson a leváltásra készül).

Warvasovszky Tihamér azzal magyarázta szavait, hogy Róth Péter azzal lépett hozzá, hogy miért hozott politikailag túlfűtött embert a közmeghallgatásra. Ő mondta, ezt beszélje meg a szocialisták ifjú titánjaival, akik őt is támadják. Hozzátette: ha tudja, hogy be van kapcsolva a mikrofon, árnyaltabban fogalmaz, de a lényeget illetően nem változott a véleménye.

Nem jár egyedül

Miután Székesfehérváron a Fidesz szorongatta meg, országosan pedig az MSZP-nél telt ki a becsülete, Warvasovszkyra újabb nehézségek várnak, miután egy lapunk birtokába jutott dokumentumból kiderült: még a márciusi közgyűlési fordulat előtt módosították fia Székesfehérvár legnagyobb közműcégével kötött munkaszerződését. Warvasovszky Donát jogász a hőszolgáltatásért felelős Széphő Zrt. pályázati és beszerzési osztályvezetőjeként dolgozott és dolgozik ma is.

Az ifjabb Warvasovszkynak egy különleges, bár a BKV-s botrányokból ismerősnek tűnő konstrukció szerint változtatták meg a munkaszerződését: az határozott idejű, 2010. december 31-ig szól, és 6 havi, munkaviszonyának megszűnése esetén további 12 havi végkielégítés jár neki.

Warvasovszky Donát szerződése eddig nem váltott ki különösebb visszhangot Székesfehérváron. A polgármestert eddig nem sikerült elérnünk; Cser-Palkovics András, a Fidesz helyi frakcióvezetője felháborítónak tartja a történteket, amikre egy, a közgyűlési fordulat után a közműcégnél lefolytatott belső vizsgálat derített fényt.

Légüres térben?

"Végtelen csalódottságának" adott hangot az üggyel kapcsolatban Márton Roland helyi MSZP-elnök is, aki szerint pártjának nincs befolyása a polgármester munkájára, mivel utóbbi 2009 tavaszán minden kapcsolatot megszakított a szocialistákkal, decemberben pedig bejelentette, hogy sem a tavaszi országgyűlési, sem az őszi önkormányzati választáson nem lesz az MSZP jelöltje.

Kérdés persze, hogy mi lesz a fentiek tükrében Warvasovszky politikai jövőjével. Ami biztos: a Fidesz a polgármester leváltására készül, a "függetlenedő" városvezető nem számíthat az ellenzék hallgatólagos támogatására sem. Cser-Palkovics András a Hírszerzőnek határozottan leszögezte "nem volt, nincs és nem lesz" pártjában fogadókészség az MSZP-ben renegátnak tartott Warvasovszkyval való bármiféle együttműködésre.

"Warvasovszky Tihamér szocialista polgármester, szocialista országgyűlési képviselő, akit – ha elindul az országgyűlési választáson – tavasszal, ha elindul a polgármester-választáson, ősszel szeretnénk legyőzni, hogy új korszak kezdődjön Székesfehérvár történetében" – mondta a Hírszerzőnek Cser-Palkovics András.

Hozzászólás

CAPTCHA
Tesztkérdés SPAM jellegű hozzászolások elkerülésére
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

MÁSHOL EZEK MENNEK 

Fehervaronline.hu a twitter -en! Kövesd!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Legyél TE is a Fehervaronline.hu szerkesztője, írj cikket oszd meg véleményed!

UGRÁS FEL