Fazakas Attila, a Jobbik Fejér megye 2-es vk. elnöke, volt országgyűlési képviselőjelölt kérdésünkre elmondta, hogy a 2021-es költségvetéshez képviselőiken keresztül beadták a 81-es főútra rácsatlakozó bekötőutak felújítását.
Több közülük évtizedek óta borzasztó állapotban van, ha megvalósulna a beruházás, akkor emberi módon lehetne megközelíteni
Magyaralmás, Csókakő, Bodajk, Fehérvárcsurgó, Moha településeket.
Az ellenzékiek támogatták a javaslatot, de a fideszes képviselők leszavazták.
Fazakas Attila sajnálatát fejezte ki, hogy a területi országgyűlési képviselő, Törő Gábor semmit nem tett azért, hogy párttársai támogassák az indítványt. Joggal merül fel a kérdés, hogy Törő kinek az érdekeit képviseli.
Fazakas Attila szerint, „ellenzékiként mindent megtettek a környéken lakók érdekeiért, sajnos egy ilyen fontos ügyben sem sikerült az, hogy a fideszesek támogassanak egy ellenzéki javaslatot.”
Továbbá azt mondta, „reméli, hogy az itt lakók emlékezni fognak ezekre a húzásokra a 2022-es választások alkalmával is.”
Emlékeztetett arra, hogy „a magyar vidéket a Fidesz feladta, másodrangú polgároknak tekintik az itt lakókat, hiszen nem hogy a tucatnyi éve beígért 81-es négysávosítása nem történt meg, még a bekötőutak állapota sem érdekli a fideszeseket.”
Írd meg véleményedet