Kísért a múlt

A napokban olvasgatva érdekes párhuzamokra lettem figyelmes rátekintve pártunk és államunk áldásos tevékenységére, illetve visszatekintve az elmúlt évszázad rendszereire. Mire is gondolok ez alatt?

Talán, arra senkit nem kell emlékeztetnem, ahogy hadat üzentünk Brüsszelnek és az Európai Uniónak, akik ugye minket el akarnak tiporni, hagyományos értékeink feladására kényszeríteni. Mindemellett Rezsi Szilárdunkkal az élen szabadságharcot hirdettünk a közüzemi díjak ellen, illetve Viktorunk megvívta a harcát a bankokkal is. Eme két hős heroikus kiállásának köszönhetően a rezsiharcot megnyertük és a bankadó bevezetésével megreguláztuk a mocskos nyugati kizsákmányolókat is.

Azt kell feltételezzem, hogy a magyar néplélek univerzalitása nyomán üthetett szöget a fejembe ezeknek a dolgoknak az ismerőssége. Ennek a tudatalatti vezetőszárnak köszönhetően szaladtam bele két felettébb érdekes párhuzamba, mely felveti annak a lehetőségét, hogy a pártállam ácsolói régi kottából próbálják az új idők illiberális zenéit játszani. Na de haladjunk szépen sorban. Álljon hát itt egy idézet a ’30-as évek Magyarországáról;

„Szabadságharcot hirdettünk Genf ellen, mert a diplomácia nem tette meg kötelességét. Itt az ideje annak, hogy maga gondoskodjon magáról a magyar nép!”

Ismerős a retorika? Vélhetünk felfedezni hasonlóságokat napjaink Brüsszel és Európai Unió ellenes lózungjaival. A fenti idézet a nemzetszocialista mozgalom 1933. évi március 15-ei ünnepélyén hangzott el, a Vezér, Meskó „Hitler” Zoltán szájából.

(Károlyi Mihály)

A másik általam észrevett párhuzamhoz egy kicsit még előrébb kell utaznunk, 1918-ba. Az őszirózsás forradalom és a tanácsköztársaság idejére. Az akkor felálló népköztársaság politikai vezetői is hajlamosak voltak nagy kijelentéseket tenni és soha nem látott intézkedéseket bejelenteni. Ezek közé tartozott a rezsicsökkentés és a bankadó. 1919-ben többek között ezekkel az intézkedésekkel nyert nagy népszerűséget az akkori új rendszer.

Tehát, akár mondhatjuk, hogy Rezsi Szilárdunk és Orbán Viktor irányadói Károlyi Mihály és Jászi Oszkár szélsőbaloldali felforgatók voltak.

Légy az első hozzászóló

Írd meg véleményedet

Az e-mail címedet nem tesszük közzé.


*


három × kettő =